Wrong Way
első rész -Csillagok
Lassú
tempóban sétáltam hazafelé SooMinnel a kezemben. A nap sugarait sötét felhők
takarták el, melyekből néha-néha pár villám is lecsapott.
-Éhes
vagyok!-ugrott ki a kezeim közül a kicsi.
-Még
csak most értünk haza, várnod kell egy picit.- mondtam.
-Várok!
De azért siess!- mondta majd megölelt.
Nagyon
szeretem a húgomat. Már csak ő maradt nekem. Rajta kívül tényleg nincs senkim.
Anyám meghalt, apám jelenleg kómában fekszik, de nem adtak sok esélyt neki az
orvosok.
És ez
mind egy felelőtlen ember végett, mert ittasan ült volán mögé, de ő ép bőrrel
megúszta az egészet. Igazságtalanság.
Ahogy
beléptem a nappaliba, a tekintetem a családi képekre téved. Kezembe vettem az
egyiket, ahol mindannyian rajta voltunk. Nagyjából 14 éves lehettem, mert a
húgom még babakocsiban volt a képen. Nagymama átöleli nagypapát, a keresztanyám
a keresztapám hátára ugorva pózol, a gyerekek a fűben ülnek. Mindenki jól
érezte magát, mosolygott, nevetett, kivéve én. Én fapofával álltam, és vártam,
hogy vége legyen. Akkoriban nem gondoltam volna, hogy elveszíthetek ilyen hamar
mindent. A nagyszüleim már lassan 2 éve
nincsenek velünk, a keresztapám egy alkoholistává vált, a keresztanyám Amerikába
költözött, nem tartja velünk a kapcsolatot.
Szemem
könnybe lábadt, egy könnycsepp rácseppent a képre.
-Kook!
Éhes vagyok!- futott ki az egyik babájával a kezében SooMin.
Azonnal
észbe kaptam, gyorsan vissza tettem a képet a helyére, szemeimet megtöröltem.
Nem mutathatom magam gyengének. Ő az én kis virág szálam, akit az életem árán is
meg kell védenem.
Lehajoltam
hozzá, majd egy mosoly kíséretében megkérdeztem, hogy mit kér.
-Pizza!Pizza!Pizza!-
ismételgette.
-De
arra sokat kell várni picim.-mondtam.
-Oh.
De nagyon éhes vagyook!-húzta el miközben a hasát simogatta.
-Mit
szólnál, ha csinálnék szendvicset, és holnap ebédre ennénk pizzát?-ajánlottam
fel
-DE ÉN PIZZÁT AKAROK!- toporzékolt
-Ne hisztizz, mert még szendvicset sem kapsz!- mondtam, majd kimentem a konyhába vacsorát készíteni.
Miután
mindketten megvacsoráztunk, egy picit tévéztünk, majd megfürdettem és ágyba
bújtattam a kicsit.
Pár óra elteltével még mindig csak forgolódtam
az ágyban, nem tudtam aludni. Pörgött az agyam. Minden egyes emlék
visszajátszódott a fejemben. Borzalmas,
de egyben nagyon jó volt. Jó volt, mert láthattam őket újra, de borzalmas volt,
mert tudom, hogy ez csak emlék, ami soha többet nem fog újra megtörténni.Soha
többet nem láthatom azokat, akik a világot jelentették nekem, csak akkoriban
ezt nem tudtam. Az életben tényleg a család a legfontosabb. Sokszor azt
kívánjuk, hogy bárcsak máshova születtünk volna, vagy csak elszöknénk tőlük. De
rá kell jönnünk, hogy a család az egyetlen, aki mindig ott lesz, akármilyen rosszat is csinálsz. Rettenetesen bánom azt, hogy nem voltam velük, amikor szükségük lett
volna rám. Ellöktem őket magamtól, és haragban váltunk el egymástól, mert nem
tudtam, hogy utoljára találkozom velük.
Kimentem
a teraszra, majd rágyújtottam. Mélyre leszívtam a nikotint, ami segített egy
picit lenyugtatni.
-Kook!
Mit csinálsz?-bukkant fel az ajtóban a húgom.
-Jézusom,
SooMin! Megijesztettél!- mondtam, majd gyorsan elojtottam a cigarettát.
-Mit
csinálsz?-kérdezte újra.
-Nem
tudok aludni, ezért kijöttem picit. És te mit csinálsz? Aludnod kéne, tudod?
-Tuuudom.-húzta
el, majd közelebb csoszogott.- Nem tudok aludni, hiányzik anya.Mikor jön haza?- kérdezte.
Tekintete
reményt sugárzott. Reménykedett abban, hogy egyszer hazajön. Rettenetesen fájt.Mielőtt
megszólaltam volna, egy mélyet sóhajtottam.
-SooMin..Anya
többet nem jön haza.
-Miért?
Hová ment?-kérdezte
-Gyere
ide, ülj az ölembe!-mondtam.- Látod a csillagokat?-mutattam fel az égre
-Látom!
Szépek!-mondta
- Oda
fent van nagypapa, és nagymama is.- mondtam, majd a húgomra néztem, aki a
csillagokat fürkészte.
-És
anya felment meglátogatni őket?
-Igen.
Anya ott fent nagyon jól érzi magát.- meséltem
-Mi
nem látogassuk meg őket?- kérdezte mosolyogva
-Egyszer
meglátogassuk őket. De az még nagyon messze van!
-Anya
mikor jön vissza?-kérdezte
-Anya
többet nem jön vissza..De ha hiányzik, csak nézz fel az égre! Anya a csillagok
szemével néz le rád! Lehet, hogy te nem látod őt, de ő lát téged, és örökké a
szívedben él!
-Szia
anya!- integetett az ég felé.
Pár perc múlva elaludt a kezemben.
Jeon
Jeong Guk vagyok, 17 éves és valószínűleg hamarosan árva.

